Előbb elveim voltak, aztán gyerekeim – tartja a mondás, és velünk sem volt ez másként. Noha elvekkel teli családokból származunk mindketten, a gyerekszám és -életkor növekedésével fel- feladtunk belőlük sokat. Az alapokon azonban nem változtattunk, és ezek egyike, hogy az olvasás nekünk is, nekik is létfontosságú program a napban.

Már közhelyszámba megy arról beszélni, mennyire nem olvasnak a mai gyerekek, helyét mennyire a különféle digitális eszközök vették át. Tömegközlekedés közben, este az ágyban, kikapcsolódásképpen a kanapén, különórák közti szünetben a mi generációnk még könyvet vett elő, ők már kütyüznek. Ez sem véletlen, de majd még visszatérek rá később. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy míg az igényes olvasmányok személyiségfejlesztő hatása kétségen kívüli, addig ugyanezt megkapjuk-e a kütyüktől. (Egyébként megkaphatjuk, de vajon az üresjáratokban tényleg ilyen tartalmakat fogyasztunk?)

Magyartanári diplomával a kezemben én teljes elhivatottsággal vallom, hogy a világképünk egészségesebben fejlődik az irodalmon keresztül, mint hírekből, tényekből, véleményekből összetákolva. Az irodalom ugyanis mióta világ a világ, az örök érvényűt kereste, az általánost, ami mentén el lehet igazodni az életünkben, míg a napi aktualitásoknak ebben inkább kiegészítő szerepe van, hiszen még nem állta ki az idő próbáját.

Nem tudom, mennyire szerencse és mennyire nevelés kérdése, de három gyerek után hajlok az utóbbira. Azért ne vegyétek magatokra, ha mindent megtettetek és mégsem olvasnak a gyerekek, mások vagyunk, másra kattanunk. Néhány alapelvet azonban szerintem szerencsés figyelembe venni.

Példamutatás

Bizony, bizony, ebben is. Miért is várnánk egy gyerektől, hogy olvasson, ha az apjának-anyjának sosincs könyv a kezében? Igen, tudom, hogy nincs idő rá, nekünk sem sok, de a gyerekeink mindig tudják, melyik könyvet olvassuk éppen, mégha az fél évig is tart. Érdemes rászorítani magunkat, hiszen a napi stresszt sokkal-sokkal jobban levezeti, mint a kütyüzés és egy olyan világba visz el, ahol ledobhatjuk a napi rutin nyűgjeit. És továbbra is: az irodalom személyiségfejlesztő hatása semmilyen önismereti kurzussal nem ér fel szerintem. Nem akarok álszent lenni, vannak esték, amiket végiggörgetek, mert bennefelejtem magam, de sokat segít, ha beírom a naptárba, melyik nap olvasok este. Fontos szerepe van ebben az apáknak is, hiszen – véleményem szerint sajnálatos kudarcaként az oktatási rendszernek – a férfiak 59%-a egyáltalán nem olvas könyvet, pedig a fiúk mintakövetése szempontjából ez jelentős adat.

Könyvespolc

Számomra megdöbbentő, hogy rengeteg értelmiségi családban ma már kiment a divatból a könyvespolc a nappaliban. Ez egy teljesen ítélkezésmentes döbbenet, mert számomra annyira alap, hogy körbeveszem magam a kedvenc olvasmányaimmal, hogy új lakás berendezésekor mindig a könyvespolc a fő viszonyítási pont. Olyan ez, mint az asztalra kirakott gyümölcs vagy a kancsó víz: ha látom, fogyasztok. Nem egy könyv került már így a kamaszodó gyerekem kezébe: meglátta, megtetszett neki, elolvasta. Bátorítok mindenkit, hogy szorítson helyet a könyveknek a lakásában!

Minőségi idő

A szeretettankunkat nem csak mások tölthetik, hanem mi magunk is. A könyvünkkel töltött idő minőségi idő önmagunkkal, lehetőség, hogy töltődjünk új történetekkel, nézőpontokkal, emberekkel. Ezentúl azonban nálunk a gyerekeinkkel való kapcsolódás egyik fontos formája. A legkisebbünk még nincs két éves, nem beszél, de az első tíz szavában benne volt az “Ó!”, ami annyit tesz: “Olvass nekem!” Az összekucorodással egybekötöttt esti olvasások zárják a napunkat, de hétvégén is gyakran megfordulnak az ölünkben egy-két éppen aktuális kedvencükkel. Sőt, még az olvasni atombiztosan tudó legnagyobb is igényli, hogy esténként az apja olvasson neki a regényéből.

Ajándékozás és jutalom

Ha már Chapman és a szeretetnyelvek, az ajándékozásaink egyik állandó főszereplője is könyv. Mi nem szoktunk “csakúgy” ajándékokkal, édességgel, játékkal kedveskedni, de a könyv ez alól kivétel. Bizonyítványért, illetve karácsonyra-szülinapra is mindig csurran-cseppen egy-egy olvasmány, akárcsak a felnőtteknek. 🙂 Nekem régi törekvésem, hogy karácsonykor egyébként se az ajándékok domináljanak, ezért igyekszem a könyv-társasajáték vonalon maradni (persze nem mindig sikerül). Ezzel a könyvek helyét is kijelöljük: értékessé teszi őket az a kiváltságosság, hogy időnként meglepjük velük a gyerekeket.

Utóélet (barátok, filmek, feldolgozások)

Az olvasmányaink alkotnak minket, azok tesznek teljessé, azok alkotják a kaleidoszkópot, amin keresztül a világot szemléljük. Minél többet olvasunk, annál színesebb a világunk. És minél többet olvassuk, nézzük, beszélünk róla, rajzolunk belőle, annál több kis árnyalatot fedezhetünk fel belőle. A nagyfiam osztályában például kialakult egy branch, akik beviszik a könyveiket és cserélgetik. Irtó jó dolognak tartom, hogy egymást motiválják az olvasásban. Ami létezik filmen, diafilmen, vagy színházban, azt megnézzük, akár több feldolgozásban, hogy minél élőbb legyen számukra.

Mindezek mellett nem merném kijelenteni, hogy a fiúk életük végéig könyvmolyok lesznek, de azt hiszem, bármennyi időt is töltenek a könyvek között, az nem vész el, hanem beépül és gazdagítja őket és minket. Épp ezért érdemes tudatosnak lenni ebben is, megfelelő időben megfelelő nehézségű és izgalmi szintű olvasmányokat adni nekik, nem erőltetni, ha nem megy és sok-sok-sok jó példával járni elől.