„Anyaként még többre vagyok képes mint amit valaha is gondoltam.” – Dudásné Szerafi Anita, a Szera Webdesign alkotója és tulajdonosa

egy közülünk szera webdesign

Ahogy a rovat eddigi szereplőit, Anitát is vállalkozónői oldaláról ismertem meg. Elkezdtem követni a Szera Webdesign közösségi média platformjait, és azonnal feltűnt, mennyire finom és egyben intelligens jelenség, és ez mennyire átüt a munkáin is. Számomra a webdesignerek eleve varázslók, hiszen pontosan tudom, én laikusként mit tudok kihozni egy weboldalból, ők pedig ehhez képest mennyivel minőségibb munkát végeznek, ezért különösen érdekelt, milyen ember is rejtőzik a varázspálca túlsó végén. Nem csalódtam: lett néhány nagyon fontos gondolat ebben a beszélgetésben, amelyet lehet, kiteszek az inspirációs falamra. 😉

Olvastam, hogy Gyurics Niki évfolyamtársaként szociálpedagógusként végeztél, és utána az Egyesült Királyságokban is tanultál business administration-t. Hogy keveredtél mégis a webdesign területére, hiszen ez egy kreatív munka?

Mindig is szerettem rajzolni, festeni, alkotni, ezzel párhuzamosan pedig az informatikát is. Délutánonként bennmaradtam a középiskolában: külön rajz órákra mentem, vagy gépezni.
A soproni főiskola után tovább képeztem magam számítástechnikai szoftverüzemeltetőnek Győrött, majd hazatérve Miskolcra egy orvosoknak szóló online társasági magazin szerkesztője lettem. Akkor még nem találkoztam a webdesign fogalmával, de nagyon élveztem azt a munkakört. Mivel mindig is szerettem utazni, új kultúrákat megismerni, úgy döntöttem, ideje elindulni életem nagy kalandjára. Először Görögországban az Európai Önkéntes Szolgálat keretein belül dolgoztam, és kis közösségünk blog oldalát is kezeltem. A projekt végeztével pedig irány volt Anglia! Kamaszkoromtól arra készültem, hogy majd ott élhessek, tanulhassak és dolgozhassak, és ezt most valóra is váltottam. Sőt, még a jogosítványomat is ott szereztem meg! Kecsegtetett a hálózatépítési karrier is, de nem éreztem magam annyira reál beállítottságúnak, ezért választottam a Business Administrationt. A csoportban én voltam az egyetlen külföldi, és az első, aki már a képzés felénél el tudott helyezkedni. Az NHS-nél dolgoztam a Bristol Royal Infirmary-nél a kardiológiai osztály egyik klinikai koordinátoraként.

2015-ben 6 év Angliai tapasztalat után tértem haza. Akkor találtam rá az Online Webdesign Tanfolyamra (OWT), de még mindig nem voltam elég bátor belevágni. Kerestem a helyem újra itthon. Eltartott egy darabig mire ismét felvettem a ritmust: szerencsésen megtaláltam a párom, férjem, tudtuk, hogy közös az utunk, családot szeretnénk. Az anyává válással sok minden átértékelődött bennem. Megértettem, hogy anyaként még többre vagyok képes mint amit valaha is gondoltam. Így mire már a második fiammal voltam várandós már tudtam, hogy mit akarok, nem halogatom tovább azt a pályát, ami mindig is érdekelt, de a félelmeim meggátoltak abba, hogy egy kreatív, folyton megújuló szakmába bele merjek vágni. Mindig arra vágytam, hogy a hivatásom legyen a szakmám, és most nagyon hálás vagyok, hogy a Szera Webdesign tulajdonosaként ezt is megtapasztalhatom.

A webdesign nem csak egy kreatív szakma. Strukturált gondolkodás módot igényel, ismerni kell a honlap felépítését szolgáló kódokat, a HTML, CSS, PHP nyelveket is. Vannak akik csak a honlap grafikáját készítik el, és vannak, akik az arculatot, webdesignt és a holnapépítést/fejlesztést is elvégzik akárcsak én.

Niki kérdését tolmácsolom: „Volt az életedben olyan pont, amit valamiért sorsfordítónak tartasz?”

Igen kettő. Amikor kiköltöztem Angliába, és amikor itthon megszületett a második kisfiam. Mind a két alkalommal egy álmomat valósítottam meg, és teljesült is.

Szera Webdesign a hétköznapokban

Mivel kereshetnek a Szera Webdesign ügyfelei, és hogyan zajlik a veled való munka?

A Szera Webdesign egy letisztult, kellemes irányvonalat képviselő design szolgáltatás. Azokat az elkötelezett vállalkozókat segítem, akik számára fontos az értékteremtő, személyes márka kialakítása. Brandtervezéssel, arculat-, honlap- és webshopkészítésben, valamint Instagram feed grafika készítésben tudok segíteni azoknak, akik szeretnének kitűnni a tömegből egy célcsoport vonzó egyedileg tervezett designnal. Hamarosan meglepem a követőimet egy új szolgáltatással, mely nagyban fogja segíteni a mindennapi posztolásokat, storykészítéseket.


Minden projekt egy izgalmas utazás. Megismerem az ügyfelem igényeit, elképzeléseit, és segítek neki ezt leképezni egy csodaszép, letisztult designban. Számomra a legizgalmasabb ebben az, hogy mindent az alapoktól, a brand stratégiától kell kezdeni.
El szoktam mondani, hogy mik a kapacitásaim az adott feladatra. Egy holnapkészítésre általában 3-6 hónap lehet a várakozási idő. Így mindig érdemes jól átgondolni, mikor is szeretnénk a honlapunkat élesíteni. Minden projekt megkezdése előtt küldök egy igényfelmérő/brief dokumentumot aminek a kitöltését követően megtudjuk határozni az irányt, a stílust az arculatra vagy a honlap felépítését. A honlapkészítés egy partneri munka. A megrendelőnek kell biztosítani a honlap vázát szolgáló szöveges és képi tartalmakat, kötelező jogi dokumentumok beszerzését. Igyekszem komplett szolgáltatást nyújtani, ezért ezekre a feladatokra meg vannak azok a szakmai kapcsolataim, akik segíthetik ügyfeleimet kényelmesen és gyorsan elvégezni ezeket a lépéseket is.
Minden munkafolyamathoz vannak visszacsatolási részek, ellenőrzések. Folyamatosan kapcsolatban vagyok ügyfeleimmel a finomhangolás érdekében. Átadás előtt is minden egyes grafikát és weboldalt ellenőrzök minden felületen. Mindig arra törekszem, hogy minőségi munkát adjak ki a kezeim közül, ez az én legfőbb értékem.

Miben segíti az anyaság a szakmai munkádat, és miben támogatja a szakmai Anita az anyuka Anitát?

Az anyaság kalákába szervez. Rengeteg szuper édesanyát ismerhettem meg akik szintén vállalkozók. Nem véletlenül a legtöbb ügyfelem is családos. Megértjük egymást, hiszen szinte ugyanazokon a nehézségeken megyünk át a gyermeknevelés kapcsán. Ez segíti a határaim átlépését, rugalmas gondolkodást.
A gyerkőcökkel újra kreatívkodhatok ami szuper érzés! Nagyfiam szereti nézni amikor ötletelek, skiccelek egy logóhoz. Ilyenkor leülünk együtt az asztalhoz közösen rajzolni.
A social mediában való jelenlét felkészít arra, hogy mi vár majd az én gyerekeimre amikor már nagyobbak lesznek. Tudatosabban fogom tudni kezelni, hiszen van rálátásom arra milyen veszélyeket is rejthet ez magában.

Mit gondolsz, illetve remélsz, milyen lesz 100 év múlva egy dolgozó anya élete?

Angliai éveim során már megtapasztaltam milyen rugalmasan kell egy nőnek, anyának dolgoznia. Szerintem egyre többen fognak online dolgozni. Lesznek olyan szakmák amik eleve megfognak szűnni. Remélem több nő fog az informatika területén elhelyezkedni, mert van rá igény. A nők vannak igazán birtokában a soft skilleknek. (A soft skill azokat a készségeket jelentik, amelyek segítik a munkavállalókat a munkájuk végzése során felmerülő szociális és személyes helyzetekben. Ilyenek a rugalmasság, az empátia, a motivációs erő stb. – a szerk.)

Mi az a trükk, amely leginkább bevált számodra abban, hogy a fiaiddal kapcsolódj?

Ha valami mozgásos játékról, táncolásról van szó, az mindig fellelkesíti őket. Kicsit kiereszthetik a gőzt. Bár igazából mindent szeretnek csinálni ami közös kikapcsolódás lehet. Olvasás, rajzolás, festés, kirakózás, ragasztás.

Ha lenne egyetlen „kód”, amelyet beépítesz a világ html-jébe annak érdekében, hogy harmonikusabban működjön, mi lenne az?

<p>Who run the world?Girls</p>

Minden interjúalanyomtól szeretnék kérni egy kérdést, amelyet én is megválaszolok és a következő édesanyának is felteszek. Te mire vagy kíváncsi?

Mi volt a legfurcsább dolog amit kérdezett a gyerkőc és Te nem tudtál rá válaszolni?

Mivel kommunikációs és pedagógus végzettségem van, szerintem nem volt még ilyen. 😉 Viccen kívül nekem az anyaságom egyik legfontosabb elve a transzparencia, ezért minden kérdésen elgondolkodom és „lebutítva” válaszolok rá. Ha nem tudom a választ – például, hogy ki nyerte a tavalyi Bundesliga meccset, és ha a Lipcse nem, akkor mikor fogja legközelebb – akkor bevallom, hogy sosem gondolkoztam ezen, és üssük fel a google-t.

Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést, és ügyfelekben, kihívásokban és flow-ban gazdag új évet kívánok!

Ha megtetszett Anita munkája, legyetek a Szera Webdesign követői Instagramon, Facebookon, vegyétek fel vele a kapcsolatot, és osszátok meg az interjút!

Anya-fia