Életem legfontosabb éve – az Anya-fia blog elindulása

2021

Szeretném megmutatni nektek, milyen év van mögöttem, miből építkeztem, és leginkább azt, kik azok, akiknek különösen sokat köszönhetek. 2021. minden tekintetben egy igen nehéz év volt, amelynek a vége aztán még az elejénél is több kihívást tartogatott számunkra magánéleti fronton. De erről majd később. Egyelőre kezdjük azzal, hogy nagy lelkesedéssel vágtam bele januárban abba az esztendőbe, amely végül életem egyik legfontosabbja lett, hiszen ebben az évben indult el az Anya-fia blog!

Hiszen idén értettem meg, hogy én vagyok az egyedüli, akire számíthatok a saját életem kialakításában, belakásában, örömtelivé tételében. Nekem, aki sosem mertem kiállni a valódi személyiségemmel mások elé – noha kívülről ez sose látszott, mert beszédes típus vagyok – nagyon nagy lépés volt, hogy elfogadjam: szerethető vagyok, annak ellenére, hogy vannak, akik sosem fognak szeretni. Ebben egész évben hatalmas segítségem volt a segítőm, akivel heti szinten tudom a személyiségem akadályait felfedezni, átlépni, megszeretni. Köszönöm, Ágota! <3

Tavasszal megfogalmazódott bennem, hogy végre a sok éves „pszichológus akarok lenni” vágyammal kapcsolatban döntést kell hoznom. Rájöttem, hogy bármennyire is szeretném az egész szakképzéssel, klinikai képzéssel, sőt, klinikai kutatással együtt, nem realitás ennyi kisgyerek mellett, közel nulla segítséggel sem emberileg, sem anyagilag. Így jelentkeztem mentálhigiénés segítő képzésre, amelyre a sokszoros túljelentkezés miatt nem kerültem be. Ez nagyon összetört, hiszen eddigre biztos voltam benne, hogy segítőként szeretném élni az életemet, mert van üzenetem a világnak, amelyre fel szeretném tenni az életemet: megértetni másokkal, hogy az elég jó is elég jó, és hogy mindenkiben egy csodálatos ember van jelen, amelyet csak ki kell szeretni támogatással és bátorítással, és leginkább: elfogadással.

Egy hónap sebnyalogatás után …

…július 8-án megszületett az Anya-fia blog első bejegyzése! Hatalmas büszkeségem, hogy önállóan, nulláról húztam fel az oldalt, bármiféle sablon nélkül, a férjem kis segítségével. (Szeretlek, drágám!) Imádtam a tanulási folyamatot, ez tartott fenn a nyári szünet kellős közepén. Lassan haladtam, de egyre biztosabban. Mellette rengeteget tanultam marketingből (noha elvileg ezt tanultam és dolgoztam). Ezzel párhuzamosan építgetem a szövegíró vállalkozásomat is, hogy legyen valami bevételem is. 😉

Ősszel elkezdtem komolyabban venni mindezt, tartalmakat gyártani, tudatosan tervezni – bár ez még a fulltime mommy időbeosztása miatt nem megy teljesen. Csatlakoztam a Zsolya Communication csoportjához, és drága Márti barátnőm hívására a Mompreneurs csoporthoz.

Az ősz a személyes életünkben objektív szempontokból is nagyon megterhelő időszak volt. Novemberben 2 éves lett a kicsi, és mivel sajnos a volt munkahelyem nem tartott igényt a munkámra, eldöntöttem, hogy itthon maradok és vállalkozni fogok. Csodálatos barátnőim álltak mögöttem, köszönöm nektek mind!

A Zsolyából ismertem meg Gyurics Nikit, akivel nagyon egymásra hangolódtunk, és kitaláltuk az Adventi Anyanaptárt. Hihetetlen hálás vagyok ezért a kapcsolatért és Niki gondolataiért. A kezdeményezés tovább folytatódik fontos, hasznos, elgondolkodtató tartalmakkal a Facebookon 2022-ben is! Gyertek, legyetek egy támogató közösség tagja!

A Mompreneurs csoportban is számos együttműködés alakult ki, ilyen volt a méltán népszerű Fabula Levélműhely meselevele, és alakul még mindig, izgalommal várom az új évet, hiszen több izgalmas téma is sorakozik a blogban, amely témagazdáival már zajlanak az egyeztetések. 🙂

Elindult az Egy közülünk-sorozat, amely nagyon fontos szívügyem, hiszen olyan csodálatos nőket mutathatok be nektek, akik merik megmutatni önmagukat a világnak a vállalkozásukon keresztül. Rengeteg név van még a tarsolyomban, úgyhogy remélem, az új évben még több inspiráló személyiséget hozhatok nektek! Megsúgom, nem csak vállalkozónők lesznek benne.

2022 – Az Anya-fia blog tervezésből jeles lesz!

A következő év még az eddigi kezdeteknél is izgalmasabbnak ígérkezik, tele elsajátítandó tudással, amely egyelőre még titok, de amelyből persze ti fogtok profitálni. Nem is akárhogyan! A legfontosabb feladatom a tervezés-végrehajtás rendszerének kialakítása lesz, illetve a vállalkozói kereteim megteremtése. A bloggal is rengeteg témaötletem van, de lelkesen készítgetem a hírlevélrendszert is a háttérben. Ééééés, nagy célul tűztem ki, hogy megtanulom a videókészítés fortélyait is, hiszen egyszer régen ez annyira vonzott, hogy még külön specializációra is jártam az egyetemen.

A legfőbb célom az, hogy egy év múlva jól működő, stabil olvasótáborral rendelkező otthonom legyen a blog, amelyen keresztül segítséget tudok nyújtani minden (fiús) édesanyának abban, hogy boldog, önfeledt, feltöltő és elégedett anyakoruk legyen boldog, önfleedt, feltöltött és elégedett kis- és nagyfiúkkal.

Tartsatok velem 2022-ben is, és persze hívjatok másokat is! És kövessetek a social media platformokon is!


Szeretettel:

Anya-fia