Szexuális propaganda

szexualis propaganda helyett kapcsolat

Ez a bejegyzés NEM politikai-közéleti témájú. Elgondolkodtató ugyan, hogy miért kell ezt rögtön az elején leszögeznem, de cipész a kaptafánál, anya a gyereknevelésnél maradjon. Ha majd egyszer közéleti újságíró lennék – amit nem tervezek -, feltétlenül írni fogok erről. Addig azonban azt helyezném fókuszba, hogy vajon miért vált ki már önmagában a szexuális propaganda szókapcsolat is heves szívdobogást és zsigeri NEM-et belőlünk annyira, hogy az erről szóló kommunikációt valakik óriásplakátokon szeretnék elindítani.

Talán épp ezért. A keresztény-zsidó kultúrkör még mindig alapjaiban határozza meg a hozzáállásunkat. Hiába telt el már lassan egy emberöltő a szexuális forradalom óta, még mindig tabu. Nemzedékek nőnek fel úgy, hogy erről nincs értelmes párbeszéd, akár nem gyakoroljuk a vallásunkat (a nagyszüleink gyakorolták), akár vallásosak vagyunk. Akkor pláne, hiszen a szexről még csak nagyon rövid ideje beszélnek egyházi emberek (például a Testteó önkéntesei). Persze lehet, hogy van, akiben ez már nyugvóponton van, akkor a bejegyzés nem neki szól.

Szexuális propaganda az iskolában? Ugyan már!

Szerencsésnek mondhatja magát az a korunkbeli, akivel erről értelmesen, nyíltan és tabuk nélkül beszéltek a szülei és akinek nincsen semmilyen más rárakódott szennyeződés a szexről való gondolkodásán. Mivel még értelmes szavaink sincsenek a nemi szervekre, vérmérséklet és neveltetés függvénye, hogy miképp lettünk bevezetve az “izgalmas, felnőttes dolgokba”. Nekem például semmilyen emlékem nincs arról, hogy ilyenek szóba kerültek volna otthon, a szüleim nagylelkűen meghagyták ezt az iskolának.

Az általános iskolai és a középiskolai biológia tanárom is rendkívül jófej volt, csak éppen mindketten egy régi világ képviselői, akik nemes egyszerűséggel átlapozták, vagy nagyon leszűkítették a szaporodás tananyagrészét. Sajnos erős a gyanúm, hogy az oktatás azóta sem lett kevésbé szemérmes, ezért tartom igen álságosnak a szexuális propaganda címszó alatt futó aggódást.

Sutyi-dumcsi az iskolai wc-ben… avagy a szexualitás mint tabu

Maradtak a kortárs kapcsolatok. Akkoriban nem volt még internet se nagyon, ma a 2 éves is atombiztosan bekapcsolja az okostelefont. Akkor iskolai pusmogás és Bravo magazin volt, ahol a Szex-Szerelem-Gyengédség című párkapcsolati és szexuális tanácsadó rovat egybites szösszeneteiből mindent meg lehetett érteni technikailag, de abban sem volt köszönet. Ma válogatás nélkül ömlik a gyerekekre a szexualizált médiatartalom, akár akarjuk, akár nem. Nem kell, hogy internet-hozzáférése legyen, elég, ha van egy gyerek az edzésen, akinek ott az okostelefon a kezében.

El is érkezett az ember az első párkapcsolatához, ahol vagy volt nyomás, vagy nem, vagy kialakult már az ember egészséges határa, önértékelése, személyisége, vagy örök nyomot hagyott benne az első tapasztalat, amit aztán cipelhet élete végéig, bekavarhat az élete összes területére, majd 40 évesen a pszichológusnál kibogózhatja. Tucatjával hallom erről a történeteket barátnőktől és barátoktól, és mindegyiknél meghalok egy kicsit, amikor arra gondolok, megfelelő kommunikációval mennyire másképp is alakulhatott volna.

Beszélni, beszélni, beszélni

Mi a problémám?

Hogy nem beszélgetünk. Semmiről, de erről aztán végképp nem. Nincsenek szavaink, ciki, nem vagyunk összhangban magunkkal, nincsenek válaszaink, megköt a társadalom, az elvárások, szülői minták, a vallásos fogalmak, tilalmak. A csend pedig egyre nagyobb lesz, egyre fajsúlyosabb kérdésekkel, a gyerekünk pedig egyre magányosabb, egyre védtelenebb és kitettebb.

Akkor mégis hogyan védjem meg attól, hogy idegenek mindenféle butasággal és propagandával tömjék a fejét?

Gondolkodni, értelmezni, átszűrni

Nos, a rossz és egyben nagyon jó hír, hogy sajnos nem úszhatjuk meg a gondolkodást. Végig kell gondolnunk, filmeket néznünk, megismernünk más szempontokat, szemszögöket, meghallgatnunk más oldalakat és ezek mentén átadni az értékrendünket. Semmi baj azzal, ha számunkra – például vallási okokból – elfogadhatatlan a meleg életmód, ha ezt úgy tudjuk átadni, hogy attól még tudja szeretni a meleg barátait, vagy merje elmondani nekünk, ha megkérdőjeleződik a saját irányultsága. (Spoiler alert: nem ez lesz az egyetlen kérdés, amiben felnőttként másképp fog gondolkodni.)

Persze nem kell mindent kipróbálni ahhoz, hogy véleményünk legyen róla, de nagy vonalakban ismerni kell mindent, tudni kell, mi az az lmbtq+, nyitottnak kell lenni a google keresésre ahhoz, hogy ne a vakvilágba beszéljünk a gyerekkel. Mert ő tudni fogja, látni fogja, ismerni fogja, mi meg próbálkozhatunk virágnyelven azzal, hogy elmagyarázzuk a romantikus szerelem mechanizmusát, csak éppen cért nem érünk vele. Mert a gyerek azt várja ebben a helyzetben is, hogy mi vezessük, tudjuk, eligazítsuk. És ha azzal szembesül, hogy halvány lila gőzünk nincsen arról, hogy miről beszélünk, akkor majd keres ő olyan forrást, ahonnan tájékozódhat.

szexuális propaganda helyett kapcsolat
Forrás: Pexels

De biztosan ezt szeretnénk? Vagy inkább kézbe vesszük a gyerekünk nevelésének ezt a területét is és elmagyarázzuk, hogy van olyan, hogy valaki a saját neméhez vonzódik, de ez lehet ideiglenes is, és van olyan, hogy valaki meggondolja magát aktus közben és ez is lehet ideiglenes is, de mindenképpen tisztelnie kell a másikat, akármi is történjen, és a saját határait ugyanúgy tiszteletben kell tartania mint a másikét, legyen az egy utcai koldus vagy a házastársa vagy a gyereke.

És ha sokszor, sokszor, sokszor elmondtuk neki, akkor még ismételjük meg párezerszer és mutassuk meg neki még többször, és akkor majd beépül, és megtalálja a szépséget a szexen kívül is, és nem függ rá a pornóra és nem csak az elégíti ki, ha izgalomba jön a teste, hanem az is, ha a lelke tele van támogató, kiegyensúlyozott, feltöltő kapcsolatokkal.