Betegápolás rúzsban – avagy a döntéseink keretezik át a valóságot

döntés

Könyvajánló – Edith Eger: A döntés

Hallgatásom oka, hogy az őszi szünet végére letarolt minket a betegség. Node nem azért fejeztem be épp a Döntés című aktuális kedvencemet, hogy a belőle származó új felfedezéseimet elfújja a szél. Noha a szünetben meg nem írt cikkeim továbbra sem íródtak meg sajnos maguktól, elmesélem, milyen hatalmas élmény volt számomra Edith Eva Eger könyve.

Nem új könyv ez a könyvesboltokban, sőt, a mi polcunkon sem, de féltem tőle. Talán azért, mert a szenvedés túlságosan megérintett, talán azért, mert tartottam tőle, hogy képes leszek-e utána felelősséget vállalni magamért. Meglepett, hogy a történet nem a brutalitás szintjén volt számomra megrázó. Sokkal mélyebben hatott rám Edith lelki fejlődése. Elképzeltem, ahogy a naiv fiatal lány álmai összetörnek, ahogy a fiatalasszony ösztönösen vállalja a kockázatot a férjéért, ahogy a középkorú szembesül a fájdalmával és végre utat enged annak, hogy mindez megnyilvánuljon az életének valóságos tereiben is.

Konzerválni a fájdalmat mindig könnyebb

Dr. Eger a szenvedések ellenére nem nőtt fel a koncentrációs táborban. A túlélés érdekében bezárkózott egy gyermeki világba, amely szabadulása után is elég erőt adott a visszailleszkedéshez. Viszonylag későn, negyvenes évei felé tartva kezdett el nyitni a valóság felé, felvállalni az érzéseit és lebontani a falakat, amelyeket a maga köré épített. Ismerős, nem?

Három gyermekes, doktorált pszichológusként kötelezte el magát önmaga mellett, hogy a továbbiakban nem a körülmények áldozataként tekint magára, és tragédiáját csak a múltja részeként és sebeként, de nem életsorsaként hordozza magában. Hányszor siratjuk mi is a kihagyott lehetőségeket, a meg nem élt élményeket, a múltbeli tragédiákat és bántalmazásokat anélkül, hogy ez előre mutatna? Hányszor maradunk a kis, jól ismert, de fájdalmunkat konzerváló buborékunkban, mert kilépni jobban félünk, mint benne maradni?

A pszichológia látszólag egyszerű megoldást nyújt: keretezd át, dönts másképp, lépj ki a játszmából! Arról kevesebb szó esik, hogy a döntés sokszor csak az első – legfontosabb – pici lépés. Amikor másképp kell viselkedni, sokszor újra meg újra visszazuhanunk a gödör aljára. Bátorító, hogy ezzel Edith Eger sem volt másképp. Emlékbetörései jóval azután is folytatódtak, hogy úgy határozott, nem határozhatja meg az egész életét ez a tragikus élmény. Nem lett jobb a múltja, nem tudta eltörölni a nehézségeket. De esélyt adott annak, hogy a jelene és a jövője egészen más legyen.

A szabadságunk abban rejlik, hogy megtanuljuk magunkhoz ölelni azt, ami történt. A szabadság azt jelenti, hogy minden bátorságunkat összeszedve lebontjuk a börtön falait, egyik téglát a másik után.

Dr. Edith Eger

Döntés – ezentúl a bilincseim lesznek a szárnyaim

Három napig vonszoltam magamat a kanapétól a fotelig és vissza, amikor kicsit jobban lettem. És eszembe jutott a döntés. Hogy talán ki kéne próbálni kicsiben is. Aznap harisnyát húztam és csini ruhát, kisminkeltem magamat és úgy folytattam a gyerekek ápolását. És csodák csodája, meghatványozódott az erőm, a gyógyulásom rekordsebességbe kapcsolt, és el tudtam látni végre a kismakikat.

Nem gondolom, hogy minden helyzet ilyen flottul és gyorsan megoldódik pusztán az elköteleződésünktől, de azt igen, hogy saját életünk kovácsai vagyunk. Vagy ahogy Lisa Nichols mondja: „Everything is fuel.” Minden nehézségből tudunk tornyot építeni, ha hozzáadjuk a belső világunkt. Attól a pillanattól kezdve, hogy felismerjük, mennyire megkötözöttek vagyunk, a felelősséget is megkapjuk, hogy ezen változtassunk. Kis lépésekkel, kis változtatásokkal, de elkezdjünk másképp gondolni magunkra, mint a körülmények áldozatára. Erősségekké dédelgetve a fájdalmunkat kinyílik a lelkünk egy új világra, egy új kalandra.

Edith Eger ezt tanítja nekünk: saját magunkat felfedezni a traumáink mögött, és a sebeinket a történetünk részeként elfogadni, gondozni, és szeretni.