Nagy port kavart az Állami Számvevőszék frissen felfedezett „pink education”-kutatása jobb és baloldalon egyaránt. Miközben azonban egyik oldal azon kérődzik, vajon az iskolázott nőkre érdemes-e kenni a demográfiai problémákat, a másik pedig hisztérikusan vizionálja A szolgálólány meséjét, érdemes megnézni, miről is szól, és miről nem szól valójában a fiús és lányos készségek iskolai elfogadottságát vizsgáló kutatás.
1. kérdés: Valóban léteznek-e a pink education-tanulmányban felsorolt fiús és lányos tulajdonságok?
Noha egy fiú is jeleskedhet a lányokra jellemző soft skillekben, ahogyan a lányok is lehetnek analitikus gondolkodásúak, az szabad és laikus szemmel is jól látható, hogy van különbség a két nem viselkedése között. Hogy az egyes tulajdonságok felcímkézhetők-e “fiúsnak” vagy “lányosnak”, nos, erről már jobban megoszlanak a vélemények.
Valójában azt, hogy egy kisfiúra vagy kislányra milyen mértékben jellemző egy-egy tulajdonság, több tényező befolyásolja: a nevelési környezet, az agy strukturáltsága, a személyiség egyedi jellemzői, a családi értékrend stb.
Az viszont bizonyos, hogy a fiúk jellemzően bizonyos részképességek területén lassabban érnek meg, ahogy a lányok többsége más területeken kevésbé magabiztos. A kisfiúk a jellemzően nehezebben alkalmazkodnak a szabályokhoz, kevésbé tudják magukat ügyesen kifejezeni szóban és írásban, kevésbé érzékenyen viszonyulnak az embertársaikhoz, fejletlenebbek a finommotorikus készségeik. Cserébe nagyobb a kockázatvállalásuk, az analitikus képességeik, jobban terhelhetők fizikailag, megfelelő vezér megjelenése esetén pedig rendkívül jól teljesítenek strukturált környezetben.
Tesztoszteronon innen és túl
Ezeknek a fentieken kívül pedig nagyon is objektív, biológiai okai vannak – még akkor is, ha ideológiai alapon bizonyos irányzatok szeretnék eltagadni -, amely közül a legnagyobb hatású és a legismertebb a tesztoszteron. A fiúk nevelése során kikerülhetetlen megismerni, hogy ez a hormon egész pontosan mikor és mit indikál a kis emberpalánták fejében és szervezetében. Mivel nem vagyok neurobiológus, csak az olvasmányaimra tudok támaszkodni, és azt közérthetővé tenni, nézzétek el, hogy nem leszek ennél szakértőbb.
Amikor egy kisbaba megfogan, először “nőnemű”. Mind. Igen, a fiúk is. Legalábbis úgy fejlődik. Aztán valamikor, az első hetekben néhányukat egyszerre elönti egy fura hormon, ami aztán mindent megváltoztat: a sejtek burjánzásától kezdve a hormonháztartásig mindent. Pénisz alakul ki meg herezacskók, a kis magzatban pedig annyi tesztoszteron tombol, mint egy pubertásba lépő kamasz fiúban. És ahogy később a kamasz gyerek homlokán, úgy már itt, a pici narancson vagy mangón is megjelenik a tábla: under construction. Míg a kislányokban az ösztrogén nyüzsög, kapcsolatokat köt a két agyfélteke közt, addig a fiúk agyában hiába indulnak el a jobb agyféltekéből a kapcsolatok, rendre visszapattannak a balról, így aztán saját maguk közt kell kapcsolódniuk. Ezért van, hogy a kisfiúk jobb agyféltekéje sokkal sűrűbben hálózott (=jobb matematikai képességek), míg a két agyfélteke közt alig-alig találunk összeköttetést (=gyengébb verbális és szociális képességek).
A nemi címkézések nem azért érdekesek szerintem, mert így fel tehetjük a kezünket, hogy “jah, az én gyerekem fiú, ő ezt nem tudja”, hanem épp ellenkezőleg: a fejlesztendő területeket jelölik ki az irgalom szemléletével.
Képesség és készség
Muszáj még beszélnem ennek kapcsán a készségről és a képességről. Ahogy fent olvasható, fiúk és lányok egy képesség-csomaggal érkezünk. A képesség, hogy megvan hozzá a szükséges eszköztárunk: van kapcsolat az agyunk két féltekéje közt (kinek mennyi), működik az agyunk, van kezünk, lábunk, szájunk. Az, hogy ezzel a csomaggal mit kezdünk, az viszont már a nevelés és a fejlesztés kérdése. Lehet, hogy fiú valaki és nehezebben kapcsolódik másokhoz, de ha sokat gyakorolja, akkor ugyanolyan készséget szerzhet benne, mint leányzó társa. Ugyanígy a lányok is bőszen dolgozhatnak az agyuk behálózásán és lehetnek szuper IT-szakemberek.
Tehát amikor arról beszélünk, hogy léteznek-e lányos és fiús tulajdonságok, valójában arról beszélünk, hogy a hozott képességek fejleszthetők-e készséggé. A felelősség azoké, akik foglalkoznak velük. Irgalommal vagy irgalmatlanul.
2. kérdés: Mire hívja fel valójában a pink education-tanulmány a figyelmet?
Azonkívül, hogy szerintem a pink education jelenség nem nemi vonatkozása miatt létezik Magyarországon, hanem sokkal inkább a differenciálás hiánya és a porosz hagyományok szörnyszülöttje, én is azt látom, a mai magyar iskolarendszer a fiúkat egészen a serdülőkor végéig agyonnyomja. Amúgy a lányokra sincs jó hatással, csak ők kevésbé látványos módokon szoktak összeomlani, mint például az evészavarok, a mindenféle fóbia stb. Nem tudom, én is csak hallottam valahol ilyenekről. Az a következtetés, hogy akkor a lányok reprezentáltságát kellene csökkenteni, diplomás nőként egészen felháborít. Ugyanakkor nem kéne a fürdővízzel a gyereket is kiönteni, különösen, hogy a pink education-tanulmány javarésze baromira nem erről szól.
Mi az, amit el lehetne tenni ebből a tanulmányból?
A fiúk iskolaérettsége
Két iskolás fiú édesanyjaként – egy budai katolikus iskola szülőjeként – elkeserítő látnom, hogy még egy jól megválasztott iskolában is előfordulhat, hogy az átlagosnál jobb kognitív képességű fiamat részképességi lemaradások miatt büntetik. Kezdő iskolás szülőként azt hittem, velem (vele) van a baj, mára azonban szembesültem (elsősorban a második gyermekem beiskolázása során szerzett pozitív tapasztalatokon keresztül), hogy az iskolai rend számos pedagógiai megnyilvánulásban a fiúk önbizalmának és önértékelésének letörésére, motivációjuk kinyírására, fizikai aktivitásuk büntetésére irányul.
A később érő – de írni, olvasni, számolni atombiztosan tudó – kisfiúkban nyomakodó tesztoszteronnal a tanárNŐK többsége – de ugyanez elmondható sok édesanyáról is – semmit nem tud kezdeni, nem tudja becsatornázni, megszelídíteni. A fiúk közt elkerülhetetlen versengés kezelésére nincsen idő és pedagógiai akarat, a megszégyenítésen és a büntetésen kívül nem alkalmaznak más módszert. Nem akarom feleslegesen bántani a pedagógusokat, valószínűleg sem ismereteik, sem gyakorlati-módszertani képzésük nincsen ebben az irányban, legalábbis én még nem hallottam róla. Elengedhetetlen lenne tehát az egyéni érettségi szint figyelembevétele és az első évek során csak a fejlesztendő területek fejlesztése a tananyag rovására.
“Lányos” és “fiús” képességek
Az iskola valóban olyan skilleket részesít előnyben (ld a tanulmány pedagógusi és szülői válaszai), amelyek inkább a tanárok tanítási feltételeit támogatják, mint a gyerekek kritikai gondolkodását, kreativitásának fejlődését, kognitív ismeretszerzését. Mivel a kisfiúk tesztoszteron-túltengése kevésbé a kapcsolati, mint az egyéni életerő kibontakozását támogatja, mindennél fontosabb lenne a differenciálás lehetősége. Ezt viszont csak csökkentett óraszámmal, csökkentett pedagógusteherrel és megnövelt anyagi és emberi erőforrásokkal lehet biztosítani. Remélhetőleg a tanulmány zárógondolatában épp erre utaltak a szerzők, mint levonandó következtetés. (Naiv vagyok, igen.)
3. kérdés: Mégis hogyan jön a képbe a pink education kapcsán a nők iskolázottsága és a demográfia?
Nos, ez az a kérdés, amelyre sajnos a körülmények ismeretében nincsen megnyugtató válaszom saját magam számára sem. Az ÁSZ tanulmánya ugyanis jól hangzó, fontos és pedagógiailag üdvözlendő témafelvetéseket kapcsol össze teljesen abszurd következtetésekkel, amelyekre egyszerűen a szakirodalomlistát böngészve sem találtam megnyugtató hivatkozási alapot.
Tehát, miközben egy komplett társadalomszegmens hőbörög azon, hogy a “mocskosfidesz” ki akarja a nőket zárni a felsőoktatásból, valójában ez a tanulmányban nincs benne. CSAKHOGY. Sajnos ennek ellenére az elmúlt évek politikai és társadalmi folyamatai teljes joggal szólaltatják meg a szirénát minden jó érzésű, értelmiségi emberben, asszonyban meg pláne. Ma egy ártatlan tanulmányocska, holnap meg egy törvényjavaslat, ami holnaputántól él. Ennyit tehát arról, vajon joggal fintorognak-e kormánypárti értelmiségiek azon, hogy már megint felfújja a libsi baloldal. Noha nem vagyok szociológus, csak egy átlagosan képzett értelmiségi nő, annyi kritikai érzék szorult belém, hogy a felvetett demográfiai problémákat és a kutatásból kiszűrt következtetéseket megkérdőjelezzem. Ezért kiemeltem pár gondolatot, amelyeket megpróbálok más megvilágításban helyezni.
Túlreprezentáltak a nők az egyetemeken
A pink education tanulmány kiemeli, hogy a humán beállítottságú szakokon körülbelül 2,5-szer több hallgató tanul, mint a reál szakokon. Miközben a nők valóban reprezentáltabbak lehetnek a humán szakokon, érdemes azt is figyelembe venni, hogy például egy műszaki érdeklődésű fiúnak mennyire szükséges a diploma ahhoz, hogy előre jusson, és mennyire az egy humán érdeklődésű lánynak. Láttunk már diploma nélküli ápolónőt vagy óvónőt? Informatikussal viszont találkoztunk, ugye? Ha ezeken a szakokon a fizetés jobban illeszkedne a befektetett szellemi energiához, akkor több férfi menne pl. pedagógusnak, ami növelné a fiúk iskolai mentális jóllétét, arról nem is beszélve, hogy egy jó férfi pedagógus hány másik jó férfi pedagógust tudna kinevelni.
A férfiak a nők miatt nem jutnak be az egyetemre
A tanulmány nem állítja, csak sejteti, hogy a nők a közoktatás során szerzett jobb pozíciójuk miatt kerülnek jobb helyzetbe az egyetemi felvételin. Miközben a szakok jó része humán szak, amelyeknek szintén jelentős része tipikusan női pálya: ápolóNŐK, óvóNŐK, tanárNŐK, de lassan orvosNŐK szerzik zömmel ezeket a diplomákat. Ezek a pályák nem azért nőiesedtek el, mert ne tudná megállni a helyét egy férfi rajtuk, hanem, mert egy családját eltartó férfi nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ezekben teljesedjen ki, és ennyi bért vigyen haza. Sok családban viszont jellemző felállás, hogy apa keres pénzt, anyának meg hobbi a munkája (hivatása), legalábbis az anyagi megbecsültséget illetően. Tehát a férfiak szereznek egy munkát, amely jól fizet és nem igényel diplomát (IT-szakemberek előnyben, de lassan ide sorolható a marketing is). A férjem doktorált mérnök-informatikus, az egyetemi évfolyamának jelentős része harmadév után kiszállt, mert kapott egy jól menő és fizető állást.
A nők a diploma MIATT nem szülnek
A top következtetés, amely szerintem pártállás nélkül kiveri mindenkinél a biztosítékot. Ami úgy van megfogalmazva, hogy akár vissza is lehessen táncolni belőle. Abban az országban, ahol egy nyelveket beszélqő, többdiplomás nő nem kell a munkaadójának, csak mert egynél több gyereke van (vagy egyáltalán gyereke van), ahol ha kell a munka, akkor válaszolsz arra a kérdésre is, hogy akarsz-e még gyereket, ahol a részmunkaidő olyan gyerekcipőben jár, hogy az már inkább babazokni, ahol nincsen megnyugtató – ingyenes vagy fizetéshez illeszkedő – gyermekfelügyelet (nem, az állami bölcsi 30 fős csoporttal nem az, és az ingemgatyámrámegy csana sem), ahol a szülészeti ellátás olyan, mint az oroszrulett, ahol csak akkor van megfelelő lakhatásod, ha van annyi fizetésed, hogy eladósítsd magad 10-20 évre, nos, egy ilyen országban talán nem az a legnagyobb akadálya a népszaporulatnak, hogy az asszony diplomás karrierista.
Végezetül meglepő módon a pink education-tanulmányból szeretnék idézni egy tökéletes zárszót:
“Olyan oktatási stratégiára van szükség, amely a sikeres önálló felnőttkori életvezetésre és az eredményes munkaerőpiaci jelenlétre készíti fel a fiatalokat, nemtől függetlenül.”
