Nemrég fogadóórán voltunk. Se a nagy fiamat, se a tanárnőjét nem szeretném most kitenni a nagy nyilvánosságnak, viszont tettem néhány nagyon fontos felfedezést az iskolai motiváció témakörében, amelyről mindenképpen szeretnék beszélni.
Szabálykövető és az iskolai rendszerbe könnyen besimuló kisgyerekként velem sosem volt magatartásprobléma, ahogy komoly ügyekbe a szintén könnyen motiválható – átlagosabbnál jobb képességű – férjem sem keveredett. (Megjegyzés: mindkettőnk leggyakoribb kihágása az volt, hogy nem bírtuk befogni a szánkat…mondanom sem kell, hogy működik a genetika eddig 3/3.)
Anélkül, hogy a magyar iskolarendszer mélyebb elemzésébe bocsátkoznék – megtették már ezt sokan, mégsem lett eredménye sajnos –, néhány gondolatomat megosztanám ezzel kapcsolatban, amelyeket örültem volna, ha valaki elmond nekem mondjuk három évvel ezelőtt legkésőbb. Sok szorongástól mentett volna meg.
1. Szülőként nem feladatom az iskolai problémákat a tanár és a diák helyett megoldani
Az iskolai motiváció a tanár feladata. Természetesen, ha nagy a baj, közbe kell lépni mint gondviselő, de az osztálytermi viselkedést a tanárnak kell kezelni, a szülő maximum partner lehet abban, hogy a helyes viselkedésre ösztönzi a gyereket. A gyereknek saját felelőssége a saját dolgainak rendbentartása, amelyre nekem meg kell tanítanom otthon, és segítenem benne.
2. Az iskolai teljesítményromlás tünet
Nem a gyereket kell megjavítani és rávenni a helyes viselkedésre, hanem az okokat felfedezni. Alapjáraton egy gyerek – és különösen egy kisfiú! – normális működése az, hogy a világot fel akarja fedezni és meg akarja ismerni. Szétszedni és összerakni. (Oké, néha a szétszedésig jut csak.) Természetes és veleszületett kíváncsiságát irányítani kell, szeretettel, türelemmel és odafigyeléssel a saját orientációjára.
3. Egy alsós teljesítménye az iskolai motiváció függvénye
Ha egy egyébként rendben lévő, átlagos alsó tagozatos nem képes megfelelni a színvonalnak négyes-ötös szinten, ott vagy a színvonal van rosszul belőve, vagy a gyerekkel való kapcsolat áll gyenge lábakon. Általában egy egészségesen működő szülőnek nem elvárása a követelmények csökkentése vagy a következmények elkerülése.
4. A fiúk figyelemre és elismerésre vágynak
A kiegyensúlyozott szülő-gyerek vagy tanár-diák viszony elemi feltétele a személyek közötti kapcsolódás. Parancsra, erőszakkal, büntetéssel motiválva borítékolható a teljes kudarc. A gyerek jóindulatának elnyerése a felé való figyelemmel és az őt érdeklő dolgokra való ráhangolódással lehetséges. Aki jól szeret, az megismer és elfogad – saját világát kitágítja a másik felé.
Különösen igaz ez domináns fiúk esetében, akik számára létfeltételnek tűnhet a csoportban elfoglalt vezető pozíció. Ezen lehet keseregni, de evolúciós okai vannak, ezért felesleges.
5. Az iskolai motiváció kulcsa a falkagondolkodás
Egy alsó tagozatos gyerek iránymutatást és vezetést vár, azt, hogy a tanár legyen a falkavezér, aki kijelöli a kereteket és szeretettel betartatja, UGYANAKKOR gondoskodik a falka minden tagjáról. Egy gyereknek nincsen még egészséges önértékelése a legtöbb esetben, ebben segíteni kell feladatokkal, kihívásokkal, versenyeztetéssel, ahelyett, hogy folytonos – negatív – feedback-kel terheljük. Mivel nem ismeri önmagát még eléggé, pedagógiai és oktatási kérdésekben hiába kérjük ki a véleményét. Nekünk kell jól ismernünk a működését (pszichológia), a módszereket (pedagógia) és elsősorban magát azt a bizonyos gyereket.
Remélem, levettem némi terhet a vállatokról azzal, hogy ezt összefoglaltam. Szívesen várom a visszajelzéseteket is ezzel kapcsolatban.
Ha tetszett a bejegyzés, lájkoljátok, osszátok meg, és kövessetek a közösségi oldalakon!
