Karácsonyi határaink

határszabás

A fiatal családok egyik legnagyobb problémája a saját identitás kialakítása, a határszabás. Karácsonykor vagy máskor, ez legtöbbször konfliktusok sorát eredményezi. Ebben a cikkben megtudhatod, hogyan vállald a saját szükségleteidet, és hogyan kommunikáld ezt a nagyobb család felé. 

Hagyományok és határszabás karácsonykor

Minden családnak meg vannak a jól kialakult, évről évre bejáratott hagyományai, amelyek biztosítják azokat a kereteket, amelyek közt a család jól tud működni, ünnepelni, együtt lenni. Ami gyerekkorunkban jól bevált, az egyáltalán nem biztos, hogy fenntartható akkor is, amikor felnőttek vagyunk, sőt, saját gyerekeink születnek.

Valószínűleg nem az a szüleink célja, hogy elnyomjanak minket, bár kétségkívül okozhat hatalmi játszmát, kinek az érdekei sérülnek vagy lesznek figyelembe véve, és ilyenkor elképzelhető, hogy elnyomói attitűdöt vesznek fel, vagy netán mártír siránkozással manipulálnak bennünket. A mi dolgunk azonban nem az, hogy ítéletet mondjunk felettük, hanem, hogy azonosítsuk, hogy bár nem ellenünk vannak ezek a szokások, de nem is megfelelők számunkra. A határszabás karácsonykor is ott kezdődik, mint bármikor máskor: felfedezem-e a saját igényeimet, mire vágyom, mik a szükségleteim. 

Hogyan törj ki a drámákból?

A határszabás tehát ott kezdődik, hogy megtalálod a határaidat. Mi az, ami nem jó neked? Milyen érzéseket kelt benned, amikor nem tudod fenntartani? Félelem tölt el? Szégyen? Csalódottság? Düh? Tudatosítsd magadban és vizsgáld meg, milyen szükséglet húzódik mögötte? Önállóságra volna szükséged? Megértésre? Pihenésre? Ha megvan a szükségleted már egy lépéssel közelebb jársz ahhoz, hogy képviseld, hogy betöltsd.  

A düh és a határszabás

A düh sokszor fedőérzés: állhat mögötte félelem (a kapcsolat megszakadásától), tehetetlenség, aggodalom (a saját és a gyerekeid jólléte miatt), integritásvágy. Sokszor vezet a kapcsolat megszakításához, ha nem vállaljuk az igazi érzéseinket, csak dühösek vagyunk és ráöntjük a másikra. 

Határszabás dráma nélkül

Ha azonban kapcsolatban akarunk maradni, ugyanakkor magunkat is komfortba szeretnénk helyezni, felelősséget kell vállalnunk az érzéseinkért. Egyértelműen kell kommunikálnunk, mi számunkra a fontos, ezért mit szeretnénk tenni, és mire van szükségünk. Ettől a kezünkbe kerül az életünk irányítása, sőt, szabaddá válunk arra, hogy észrevegyünk más lehetőségeket is, mint amelyekben eddig gondolkodtunk. 

Határszabás empátiával

A múltbeli sérelmeink feldolgozása talán nem az ünnepkör feladata, mivel ilyenkor mindenki érzékenyebb és sérülékenyebb érzelmileg. Amit megtehetünk, hogy elfogadjuk, hogy a szüleink a legjobbat adták, amit a sérüléseikhez, tudásukhoz képest tudtak, és ha ez fájdalmas is lehetett, nem kell, hogy ez a fájdalom egész életünkre meghatározzon bennünket. Felfedezhetjük benne azokat a pontokat, amelyek pozitívak voltak, és elfogadhatjuk, hogy ahogy a szüleink, úgy mi is elkövethetünk hibákat. 

Az önbizalom a határszabás gyümölcse

Ahogyan együttérzünk a szüleinkkel és elfogadjuk a saját végességünket és tökéletlenségünket, úgy kapjuk meg az önbizalom ajándékát. Hiszen, ha mindenki hibázhat, akkor nincs mitől félni! Akkor nem történik semmi, ha mi hibázunk, nem kell átélnünk a megszégyenülést és a fenyegetettséget! Lehet, hogy rosszul döntünk egy adott pillanatban, de mégis ez a legjobb döntés, hiszen akkor annak tűnik. Ezzel az énerővel pedig bátran megfogalmazhatjuk mindazt, ami számunkra belefér az ünnepbe, és elutasíthatjuk azt, ami már nem. 

Asszertív kommunikáció a határszabásban

Az, hogy önmagunkhoz hűek vagyunk, nem jelent önzést. A határszabás során mi tudjuk egyedül megfogalmazni, mi az, ami belefér és mi az, ami nekünk nagyon terhes. A konfliktus sokszor a változtatástól való félelem talaján növekszik, így legyünk empatikusak azokkal, akik ellenállnának! 

Az asszertív megoldás valójában azt jelenti, hogy mindenki megkeresi magában azokat az elemeket, amelyek neki nem férnek bele, és azokat, amelyekhez ragaszkodna, majd énközléssel, a másik érzéseinek a tiszteletben tartásával teszi be a közösbe. Az asszertivitás nem azt jelenti, hogy az alkalmazkodást felváltja az agresszió, nem is azt, hogy a kettő közt arany középutat találunk. Inkább egy olyan megoldás, amelyben “a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad”. Egy olyan nyitott, megoldás, amely azért születik, hogy mindenki számára kielégítő legyen!

Kérdezzünk vissza sokszor, tükrözzük, amit megértettünk, tegyük nyilvánvalóvá, hogy a fontos a kapcsolat, de ezt nem szeretnénk önfeladás árán fenntartan!

A határszabás karácsonykor és egész évben is fenntartja a lelki egyensúlyt. A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg barátait, rokonait, munkatársait és minden szerettét!