Olyan családból származom, ahol a zenei és általános műveltség a minimum belépő volt. Csakhogy…annyi kultúrát töltöttek belém, hogy túlcsordultam tanulóéveim végére. Ráadásul az iskoláimban a magyar kultúra inkább az idegen kultúrák tiltását, az attól való elfordulást jelentette, és én már akkor is értelmetlennek tartottam mindenfajta elfordulást. Nagyon lassan és fokozatosan kezdtem csak visszatérni, és újra magamhoz ölelni a magyarságomat, és azt a kultúrkört, amelyből kinőtt a személyiségem. Ma arról szeretnék írni, mennyire meghatározza a személyiséget az, milyen tartalommal van FELtöltve.
Értelmes-e a magyar kultúra tengerében lubickolni?
Nemrég az egyik legrégibb barátommal beszélgettünk: a kamaszodó fia szerint ami nem angol és nem informatika, annak nincs semmi értelme. Éppen ezért ő nem hajlandó megtanulni a kötelező verseket, az apukájának pedig elakad a szava, mert nem nagyon tud ezzel vitatkozni.
Igazat kell adnom a srácnak: ÉRTELME valóban nincsen. Én sem tudok az értelme mellett érvelni annak, hogy ismerje valaki, és betéve tudja a János vitéz első énekét. Ugyanakkor az értelmen túl vannak még fontos szempontok az életünkben: nincs értelme filmet nézni, mégis megtesszük. Nincs értelme a napon heverni, vagy megmászni egy hegyet és lejönni onnan, mégis mekkora örömet ad! Nincs értelme egymással kedveskedő szavakat váltani, mégis megtesszük, sőt, még vágyunk is rá.
Nincs értelme verset tanulni, én mégis azt gondolom, hogy magunkkal teszünk jót, ha megtesszük.
Mindennapi kenyerünk
A vers titkos nyelv. Minden költőé egy másik, amelyen meg lehet tanulni érezni, megérteni a világot, felfedezni önmagunkat. Ha van elég memoriter a fejedben, minden hangulatodat meg tudod fogalmazni képekben, így könnyebben átvészelheted az érzelmi megrázkódtatásokat, legyenek felemelők, elszomorítók, csalódást keltők, vagy örömteliek.
A vers vitamin. Soha nem kérdőjelezzük meg, hogy van-e értelme bevenni a D-vitamint, nem is végzünk minden nap tesztet, hogy ma éppen milyen konkrét hasznát látjuk. Mégis megtesszük, hiszen tudjuk, hogy ebből épül a csontozatunk, megvéd a káros behatások ellen, táplál és erősít.
A vers szabadság. Egy gulágot megjárt idős ember saját bevallása szerint azért élte túl a megpróbáltatásokat, mert esténként összegyűltek, és az iskolai memoritereket mondták fel egymásnak. A versek belső szabadságot adtak nekik, és egy olyan világba vezették őket, ahol nem volt „sem fájdalom, sem aggódás, sem sóhaj, de végtelen élet”.
A vers nem memoriter. Nem azért van, hogy megkeserítse a gyerekek életét (bár tudom, sajnos sok tanár ezt nem adja már át). Sokkal inkább belső fogódzkodó és iránytű, amely életünk egén csillog és mutatja az utat anélkül, hogy ez tudatosulna bennünk.
Ezért érdemes pici babakortól mondani-mondani-mondani a verseket, énekelni-énekelni-énekelni a magyar népdalokat, szeretni a nyelvünket. A bőrük alá bizsergetni, a szívükbe ringatni, a gondolataikba elrejteni azokat a kincseket: szókapcsolatokat, hasonlatokat, kifejezéseket, amelyek hamuba sült pogácsaként táplálhatják majd őket az életük útján.
Legyetek ennek nagykövetei!
Ha tetszett ez a bejegyzés, osszd meg, és kövess hasonló tartalmakért az Instán és a Facebookon.
