Interjú Majsai Kristóffal és Majsai-Kállai Csillával
Talán sokunk környezetében vannak tinédzserek, akik “filmet forgatnak”. Bár nekünk még nem állt rendelkezésünkre ehhez eszköz, tisztán emlékszem még, amikor a barátnőmmel forgatókönyveket gyártottunk és regényeket írtunk. A legtöbben azonban megmaradnak az álmodozás szintjén. Nem így Majsai Kristóf, aki már a második kisfilmjét teszi le amatőr, de annál lelkesebb baráti közösségével az asztalra. A Gyilkos lelkiismeret amatőr film ugyan, de tele láthatóan átgondolt, kidolgozott, élvezetes filmes megoldásokkal. Azt hiszem, mindannyiunk számára példaértékű és inspiráló, ahogyan Kristóf édesanyja, Csilla fizikai és lelki támogatásával egyre nagyobb projekteket tűz ki maga elé célul. Ezért is készítettem velük interjút.
Kristóf, honnan indult az érdeklődésed?
Eredetileg könyvíró akartam lenni, aztán egyszer tizenkét éves koromban, a vacsora asztalnál ültünk anyáékkal, és én hatalmas lelkesedéssel meséltem anyának meg apának, hogy George Lucas (Star Wars) milyen zseniális univerzumot alkotott, amikor bekattant, hogy én is filmrendező szeretnék lenni. Akkor még szinte fogalmam sem volt róla, hogy ez miről szól, de évekig kitartott ez a gondolat, és ahogy egyre jobban megismertem a szakmát, egyre inkább bele is szerettem. Hatodikban egy osztálytársammal ketten voltunk, akiket nagyon érdekelt a filmezés. Kezdetben csak forgatókönyveket írtunk, ötleteltünk, az egyiken például évekig pörögtünk. Aztán bővült a csapat az osztályból, később külsősök is csatlakoztak.
Ahhoz, hogy leforgass egy filmet, rengeteg tanulás kell. Hol tájékozódtál, milyen lépéseket tettél meg, hogy idáig elérj?
Mire az első filmünk megszületett, addigra már két éve megvolt a csapat. Egy másfél perces kis rövidfilm volt egy pályázatra. Az első 15 perces filmet pedig három-négy év után készítettük el. Nagyon sokat olvastam utána, folyamatosan kutattam, hogyan áll össze a filmszakma, ki mit csinál, milyen pozíciók vannak. Nagyon sok kísérletet tettünk arra, hogy tényleg forgassunk is egy filmet, de ebből nagyon sok nem készült el, mert hiányzott a tapasztalat. Az első két másfél perces filmet pályázatokra készítettük, aztán az első hosszabbat, egy 15 perceset, anya gyermekpszichológus barátnője kérésére forgattuk. Ez volt az első nagyobb projekt: három hetünk volt az ötlettől a megvágásig, nagyon kevés tapasztalattal, minimális technikai háttérrel, és ez hatalmas kihívás volt, viszont az eredmény nagy sikert aratott. Tudtam, hogy nehéz lesz, de nagyon elszánt voltam, és hatalmas mázli volt, hogy a csapatban is mindenkinek fontos volt. Anyáék pedig biztosították a helyszínt és az étkezéseket.
Ettől kezdve kifejezetten kerestem a lehetőséget, hogy tanuljak: sikerült bekerülnöm segíteni háttérmunkában produkciós asszisztensként, vagy kamera asszisztensként vizsgafilmekbe.
Milyen volt összehozni ezt a társaságot, hogyan találtatok embert ezekre a feladatokra?
Nagyon nehéz volt minden pozícióra embert találni, egyrészt azért, mert én sem nagyon tudtam, hogy ki mit csinál pontosan egy-egy pozícióban. Másrészt azért, mert sok pozíció volt a csapat akkori létszámához képest. Ráadásul folyamatosan cserélődtek az emberek, és az egész csapatot összefogni is stresszes volt néha. Ennek ellenére nagyon élveztem, szóval visszatekintve nagyon büszke vagyok, hogy tényleg kitartottunk egy éven keresztül, és megcsináltuk.
Csilla: Először alig tudta Kristóf összeszedni a csapatot, sokszor lemondogatták, gyakran 5-6 embert alig tudott mozgósítani. Most pedig már többen jelentkeznek, hogy szeretnének szerepelni. Nyilván voltak lemorzsolódások, viszont aki maradt, az nagyon lelkes és kitartó.
Mi volt a legnagyobb kihívás?
Talán az, hogy nekem volt a legtöbb tapasztalatom a csapatban, mivel ez azzal is járt, hogy nagyon sok mindenre kellett figyelnem. Tulajdonképpen nem csak a rendező munkáját végeztem, hanem én voltam a producer, illetve az operatőri és a háttérmunkák jelentős részébe is belefolytam: mit honnan szeretnék látni, milyen beállításból vegyük föl, milyen fényekkel. Emellett rendezőként nyilván nekem kellett a színészeknek elmondani, hogyan és mit játsszanak. Ez nagyon sok időt elvett. A jelenlegi filmünkben már sokkal jobb a munkamegosztás. Van például, aki kifejezetten a gyártással foglalkozik, így több időm szabadult fel.
Ti főállásban még iskolások vagytok, délután különórátok van, edzés, tanulás: mikor értek rá forgatni?
Nagyon változó, alapvetően csak hétvégente, vagy péntek délután éjszakába nyúlóan. Éppen ezért két forgatás között több hét vagy akár egy-két hónap is eltelhet. A vágás már egyszerűbb, azonban, ha nincs határidő, akkor azt is nehéz elkezdeni. A Gyilkos lelkiismeret forgatását például már bő fél éve befejeztük, és hónapokig nem is nagyon nyúltunk hozzá. Nyáron kezdtük el öcsémmel megvágni, július-augusztusban dolgoztunk rajta sokat. Máté nagyon ügyes, autodidakta módon tanulta meg a vágást, olyan dolgokat ad hozzá, amik nekem se jutottak eszembe, mégis a film sokkal jobb lesz tőle.
Úgy hallom, ez nagyon megerősítette a kapcsolatot köztetek.
Alapvetően nagyon jó kapcsolatunk van, de a filmezés nagyon megerősítette. Persze vannak konfliktusok, vannak olyan dolgok a filmezésben is, amiket meg kell tanulnunk egymásnak kommunikálni. De alapvetően a filmezés tényleg megerősítette a kapcsolatunkat, és ez egy közös pont. A készülő film is például már az ő ötletén alapul, én csak kidolgoztam a történetet.
Mit adott a filmezés az önbizalmadnak? Nem szokványos, hogy valaki gimnazista korban már föláll, és azt mondja, hogy én ezt csinálom.
Ötödikben elkezdtem versenyszerűen evezni, az akkor nagyon megdobta az önbizalmamat. A filmezés viszont már legalább ennyit, szintén adott. Szoktam dicsekedni is (nevet) osztályban, ismerősöknek, hogy dolgoztam ebben a filmben, meg ebben a produkcióban.
Mi motivál belülről, vagy mi az, amiért úgy látod, hogy ezt szeretnéd csinálni?
Alapvetően már maga az alkotás folyamata is egy nagyon motiváló dolog. Kitűzött célom, hogy egyszer akár saját nagyjátékfilmet is rendezhessek. Anyának köszönhető, hogy ezeket nem látom elérhetetlen céloknak. Az, hogy látom, hogy eltervezem, elképzelem és meg is valósul, ez egy olyan dolog, ami abszolút hajt belülről.
Hogyan tudnak ebben segíteni a szüleid?
Egyrészt nagyon támogatnak, és nagyon hisznek bennem. Másrészt vannak olyan időszakok, amikor picit elbizonytalanodok magamban. Ilyenkor anyával átbeszéljük a dolgokat, hogy miért bizonytalanodtam el, mivel tudna visszatérni belém a hit, és a vége mindig az, hogy újra meglendül az önbizalmam és csinálom tovább. Hatalmas segítség és támogatás, hogy nem az van belém nevelve, hogy az irreális álmokat dobjuk el, mert csak gyerekmese.
Csilla, neked mit jelent az, hogy Kristóf elindult elég határozottan és öles léptekkel egy úton?
Nekem ezt iszonyatosan jó látni. Kristóf nagyon kicsi volt, amikor kitalálta, hogy könyvíró lesz, tényleg egész kicsi korától történeteket írt, akkor még főként meséket. Nyilván elfogult vagyok, voltam de nagyon jók kis mesék voltak. Amikor jött, hogy akkor ő filmrendező lesz, nem tudtuk, hogy mennyire lesz kitartó ez a döntés, de mi mindig fontosnak tartottuk a férjemmel, hogy ne mi mondjuk meg a gyerekeknek, hogy merre van a boldogságuk útja, hanem támogassuk őket abban, hogy megkeressék azt. Abban próbáljuk őket támogatni, hogy megvalósuljanak a vágyaik, hogy tudjanak ezen az ösvényen szépen haladni. Én csodának látom azt, ahogy Kristóf ezt az egészet szervezi, rendezi, ahogy ez megfogan az ő fejében is.
Például amikor megmutatták a Gyilkos lelkiismeret első vágatát, nem volt őszinte a mosolyom, mert előzőleg a sztoriból jobbnak képzeltem. Mondta nagy lendületben Kristóf, hogy ez még csak az első vágat, de én nem tudtam elképzelni, hogy ebből hogy lehet jóval jobb…. Viszont ahogy teltek-múltak a napok, hetek, és összerakták, leesett az állam, hogy tényleg nagyságrendekkel jobbat hoztak ki abból, amit először megmutattak.
Nagyon-nagyon büszkék vagyunk rájuk, ami készül, azt is nagyon izgatottan várom.
Te hogy veszel ebben részt? Mesélte Kristóf, hogy van, hogy kicsit csökken az önbizalma, és akkor kicsit tuningolni kell, de mik azok konkrétan, amikben még tudod őt támogatni a mindennapokban?
Jó sok beszélgetéssel. Meditációs és önismereti konzulensként mondhatni rajtuk is tanultam ki, velük gyakoroltam a szakmát. Azokat az eszközöket vetem be, amelyeket a hivatásomban is, ugyanúgy dolgozunk meditációban, hogyha kell, ha nem kell, akkor csak beszélgetéssel.
Nektek egyébként semmi filmes kapcsolatotok vagy hátteretek nincsen?
Nekünk kifejezetten nincs, de az egyik barátnőmnek van egy kis kapcsolata a filmes világgal, így ő volt az, aki bevitte Kristófot ezekbe a körökbe. És mivel szimpatikus lett mindenkinek, ide is, oda is hívják.
Te szerepeltél is a Gyilkos lelkiismeretben. Milyen volt, hogy instruált a fiad?
Nem volt olyan nagy szerepem ebben, meg különben is, instruál ő engem az életben is (nevet).
És hogyan befolyásolja ez a szülő-gyerek kapcsolatot? Kristóf már bőven benne van a leválás folyamatában.
Nekünk mindig jó volt a kapcsolatunk. Nyilván nálunk is akadnak konfliktusok, de azokat eléggé ügyesen és tudatosan kezeljük. Elmondjuk, hogy mi van bennünk éppen és általában kb. öt perc alatt lezongorázunk egy konfliktust. A film csak erősít ilyen szempontból. Bár figyelnünk kell, hogy hátralépjünk, amikor kell, mert egyszer-kétszer a barátnőmmel már beleokoskodtunk a folyamatokba.
Most már inkább csak úgy befolyásolja, hogy ott vagyunk, csicsergünk mi is a barátnőmmel, és látjuk, milyen fantasztikusak ezek a tinédzserek. Biztos, hogy sok pluszt ad és erősít, vagy jobban összeköt az, hogy itt van 10-20 gyerek nálunk, mert annyira jó érzés látni, milyen helyes, aranyos, tisztelettudó gyerekek! Legszívesebben mindenkinek elmondanám, akik folyton ítélkeznek a kamaszok fölött, hogy semmi probléma nincs velük! Nagyon jó látni, hogy lelkesen, odaadóan teszik a dolgukat, együttműködnek és végigviszik a folyamatot! És természtesen hatalmas büszkeséggel tölt el, Kristóf és Máté szerepe ebben a folyamatban.
Kristóf, most min dolgoztok?
Kb. fél éve van a fejünkben egy projekt, az öcsém találta ki az alapsztorit, és egy hónapja kezdtünk rajta igazán dolgozni. Én megírtam a forgatókönyvet, bevontam egy barátomat gyártásvezetőnek, az öcsém a főszereplő, a barátnőm az operatőr, nekem pedig maradt a producerkedés és a rendezés. Ez is egy ötperces rövidfilm, de a terveink szerint nagy érzelmi hatása lesz. Nyilván ez nagyon sok mindenen múlik. Most az éjszakai jelenetekkel kísérletezünk, ez is bonyolítja a dolgokat.
Milyen technikát használtok?
Két éve vettem erre a célra egy Nikon fényképezőgépet, amit kamerának is használunk, plusz két objektívet, egyet fotózásra, egyet filmezésre. Ezzel gyakorlatilag ki is merültek a technikai lehetőségeink. Telefonnal és egy pici mikrofonnal vesszük fel a hangot, mert a fókuszzaj behallatszik a kamerába. Most az egyik ismerősöm vett egy professzionálisabb hangfelszerelést, ezért a mostani filmet már azzal vesszük föl. Ami egyébként technikailag a legnagyobb nehézség, azok a fények: főleg azért, mert én sem nagyon értek hozzá, és eszközünk sem nagyon van. Egyébként a kamerát is kezdjük egy picit kinőni, de egyelőre be kell érni azzal, ami van, és ebből próbáljuk kihozni a legtöbbet.
Merre tovább, Kristóf?
Mindenképp szeretném folytatni a saját filmeket: minél jobban, minél többet, minél magasabb minőségben. Illetve továbbra is szeretnék nagyobb filmekben dolgozni, és ott is tanulni. Most tizenegyedikes vagyok, jövőre érettségizek. Utána még egy picit bizonytalan, hogy merre mennék, az biztos, hogy filmes irányba megyek, de hogy itthon vagy külföldön, azt még nem tudom. Egyelőre úszom az árral, amit tudok, megteszek érte, és a legjobbakat remélem.
A fotókért köszönet a Majsai családnak.
